Sikerélményt viszünk a fiatalok életébe szociális helyzettől függetlenül.

Mivel foglalkozunk

A Fortély-sátor Alapítvány egy több éve működő társadalmi vállalkozás, mellyel hátrányos helyzetű, elsősorban 10 és 18 év közötti gyerekek és fiatalok társadalmi beilleszkedését szeretnénk elősegíteni motiválás és társadalmi érzékenyítés útján. Módszerünk a szabadulószoba, ezt a népszerű csapatjátékot alakítottuk pedagógiai eszközzé és tettük teljesen mobillá, így elérhető bárhol az országban.

Az intenzív játék során megerősítjük a fiatalok csoportmunkával, logikai feladatokkal, problémamegoldó képességgel kapcsolatos pozitív élményeit, és sikerélményt adunk nekik. Kitelepüléseink során iskolák, tanodák és egyéb fiatalokkal foglalkozó szervezetek fejlesztő munkáját egészítjük ki egy-egy játékos nap keretein belül.

Beszámoló
Beszámoló

Célcsoportnak

person

A Fortély-sátor Alapítvány célcsoportja a 10-18 éves, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok csoportja, elsősorban azok, akik már részt vesznek valamilyen tanodaprogramban.

TOVÁBB A CÉLCSOPORTRA

Vállalatoknak

building

Sikerélményt viszünk olyan szervezetek életébe is, amelyek a szabadulószobán keresztül szeretnének nem hétköznapi élményt adni a kollégáknak, partnereknek.

TOVÁBB A VÁLLALATOKRA

Hogyan tudsz minket támogatni?

Számos lehetőséged van a munkánkat támogatni, fontosnak tartjuk, hogy sokan megtalálják a lehetőséget, amivel jót tehetnek rajtunk keresztül. Minden egyes for-profit megrendelés után, legalább egy csoporthoz el tudunk menni, így ha a cégednél játszotok a szabadulószobánkkal, akár 35-40 fiatal játékát is garantálhatjátok.

Támogathatsz minket a szakértelmeddel, kiegészítve négyünk munkáját lehetsz önkéntes is, aki kitelepülni megy a fiatalokhoz. Anyagi támogatást is fogadunk, amit újabb játékok fejlesztésére és a működésünkre fordítjuk.

donate

Adományozz

briefcase

Támogass szakértelemmel

debt

Legyél önkéntes

reading

Mesélj rólunk

Partnereink

pwc

PwC Magyarország

Többször elindultunk és támogatásban részesültünk a Másokról szól pályázaton, amely hozzájárult több szobánk elkészítéséhez is. Emellett készítettünk számukra HR-es célokra saját felhasználású szobákat, amiket azóta is sikeresen alkalmaznak.

magnet

MagNet Bank

Alapítványunk részt vesz a Segítő bankkártya programban, ahol az ügyfelek kártyás vásárlása után kapunk támogatást. Továbbá a Bank ügyfelei egyéni adományt is küldhetnek a szervezetünknek. https://www.magnetbank.hu/

Rólunk mondták

Idézet

Nekem nagyon tetszett, hogy ilyen leleményesen készítenek mozgatható szabadulószobát. Külön tetszett, hogy a játékidő leteltével beszélgettünk az élményeinkről, így nem csak jól szórakoztunk, hanem tanultunk is tőlük és egymástól is.

Viki

egyetemista

Idézet

Ha szeretnéd játékos módon elsajátítani a környezettudatosság alappilléreit, akkor a Fortély-sátor környezettudatos szabadulószobájában a helyed. Vajon mennyivel gazdagabban jutsz ki?

Berni

egyetemista

Idézet

A Fortély-sátorral körülbelül 3 éve találkoztam először. A gyomaendrődi gimnáziumban játszottam az egyik szabadulószobájukkal, ahonnan sikeresen kijutottam. Nagyon megtetszett és azóta hálás vagyok, hogy egyetemistaként náluk önkénteskedhetem. Az Alapítvány megváltoztatta az életemet.

Edó

önkéntes

Iratkozz fel A hírlevelünkre!

Adatvédelem

Keresztnév

Email cím

Elolvastam és elfogadom az Adatvédelmi tájékoztatót.

Fortély-sátor

A siker házhoz jön.

FacebookInstagramInstagram
Támogass minket!

Sikerélményt viszünk a fiatalok életébe szociális helyzettől függetlenül.

Barion

A kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja. Magyar Nemzeti Bank engedély száma: H-EN-I-1064/2013 Bankkártya adatai szervezetünkhöz nem jutnak el.

Inspio Studio