Abban talán megegyezhetünk, hogy többségünket megviselte az elmúlt időszak. Bizonytalanságban éltünk, folyamatosan változó szabályok között. Habár a gyász, az izoláltság okozta szorongás és az ismeretlentől való félelem közös volt, végső soron mégis nagy különbség volt aközött, hogy melyik társadalmi csoportot hogyan érintette a karantén időszaka. Miközben hetente röppentek fel hírek külföldi és belföldi hírességekről, hogy bizony szabályokat áthágva buliztak, utazgattak, mert már “nagyon elegük volt a bezártságból”, addig Magyarországon 100 ezerre becsülték azon diákok számát, akik a karantén alatt teljesen kimaradtak az iskolából technikai és személyes okokból kifolyólag*4.

Biztosan tudjuk, hogy legalább 37 ezer gyermek családja nem rendelkezett a távoktatáshoz szükséges felszereléssel, értsd: nem volt otthon stabil internet hozzáférés, számítógép vagy egyéb elektronikai eszköz, amin be tudtak volna csatlakozni az órákba*3 *4. Nehezítette a helyzetet, ha a gyermekeket egy szülő nevelte, így a nagyobbakra hárult a kisebbekre való vigyázás, betegség esetén ápolás*3, valamint el kellett osztani egymás között az elektronikai eszközöket, már ha volt elég, de többségében sajnos nem volt. 

 Emellett pont a HH-s és HHH-s fiatalok szülei azok, akiket a legrosszabbul érintett a karantén. Sokan veszítették el az egyébként is bizonytalan munkahelyüket, és emiatt sokszor élelmiszerre és áramra sem volt pénzük. Többen anyaotthonba kényszerültek, sokan pedig a lakóhelyüktől nagyon távol találtak csak munkát. A munkakeresés, az ingázás elvette azt az időt, amit arra szánhattak volna, hogy a gyerekeiknek segítsenek a tanulásban, akik így egyedül maradtak a problémáikkal, és a kudarctól való félelem miatt inkább bele sem kezdtek a házi feladatba vagy az önálló munkavégzésbe*3. 

A helyzetet súlyosbítja, hogy a magyar oktatási rendszer jelenlegi formájában nem igazán alkalmas arra, hogy az önálló tanulásra nevelje a fiatalokat, és ez halmozottan mutatkozik meg a hátrányos helyzetű gyermekeknél*5. Kiütköztek az idejét múlt oktatási rendszer hibái, például a jelenlegi minősítési rendszer tarthatatlan volt az online térben*2. Eközben a tanárok, a szülők és a diákok részéről is tanúsított nagy mértékű digitális analfabetizmus szintén nehezítette a kommunikációt és a fejlődést*6. Az eddig is hátrányban lévők még jobban leszakadtak, mert a nem megfelelő tanulási körülmények miatt nem tudtak együtemben fejlődni a társaikkal. A tanodai foglalkozások sem tudtak ugyanúgy folytatódni, így az a hatalmas segítség is, amit ott kaptak korábban, szinte teljesen megszűnt ebben az időszakban. Megnőtt a tanulási zavarokkal küzdők száma (nem tudtak megtanulni rendesen számolni, olvasni), arról nem is beszélve, hogy a sajátos nevelési igényű fiatalok fejlesztése szinte teljesen abbamaradt, és a fejlesztésre alkalmatlan szülők (hiszen nem szakemberek) magukra maradtak a feladattal*2. 

Lassan 6 éve, hogy az első szobánk debütált. Azóta számtalan gyerekkel játszottunk különböző korcsoportokból, így világos képünk volt arról, hogy mit várhatunk el egy-egy korosztálytól a játékainkban. A nyári kitelepülések viszont konzisztensen ugyanazt mutatták, amit fentebb is vázoltunk: a célcsoportunkat alkotó fiatalok alulteljesítettek a korábban megszokott szinthez képest. A helyszínen kellett régen jól működő feladatokat módosítanunk, mert most nehéznek bizonyultak, és a megszokottnál jóval több segítségre volt szükségük a kijutáshoz a gyerekeknek. Szerencsére mindezek ellenére a sikerélmény nem maradt el, és igyekeztünk biztosítani, hogy mindenki pozitív hangulatban távozzon, de ez egy olyan jelenség, amivel mostantól nekünk, és minden pedagógusnak, gyerekekkel foglalkozó szakembernek, számolnia kell. 

Egyelőre kérdés marad, hogy visszafordítható-e mind az a kár, amit a koronavírus adta helyzet idézett elő. Az biztos, hogy szoros összefogásra van szükség a szülők, az iskolák, és a civilek részéről, hogy a COVID-generáció hátrányait behozzák, és megteremtsék számukra is azokat a lehetőségeket, amik az előttük jövőknek adott volt. Hatalmas nagy türelemre és módszertani megújulásra lesz szükség minden fronton, hogy a hátránykompenzáció valóban sikeres lehessen.

És azt sem szabad elfelejteni, hogy ebben a helyzetben még inkább fontos, hogy a diákoknak pozitív, sikerélményekkel teli tanulási tapasztalatuk legyen, mert hatalmas motivációra lesz szükség, hogy győztesként jöhessenek ki ebből a helyzetből. 

Evó

Alább ajánlunk pár cikket olvasásra a témában, amiket mi is részben forrásként használtunk:

*1 - *2 Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus cikkét két részletben közölte az MTA. Öt pontban foglalja össze a Covid-19 járvány hosszú távú pszichológiai hatásait és a negatív következmények elkerülésére, enyhítésére kínál megoldásokat:
A COVID-19-járvány hosszabb távú pszichológiai hatásai – különös tekintettel a gyerekekre (1. rész) (kattints a szövegre)
A COVID-19-járvány hosszabb távú pszichológiai hatásai – különös tekintettel a gyerekekre (2. rész) (kattints a szövegre)

*3 Az UNICEF blogján a Wesley János Általános Iskola oktatói szólaltak meg azzal kapcsolatban, hogy az iskolába járó szegénységben élő fiatalokat és családjaikat miként érintette a karantén:
Digitális oktatás és karantén Budapest egyik legnehezebb területén - a tanárok szemszögéből - UNICEF (kattints a szövegre)

*4 Pénzben is mérhető a hátrány, amit azok szenvedtek, akik a hátrányos helyzetük miatt kimaradtak az oktatásból:
OECD: Pénzben mérhető, komoly hátrányokat szenvedtek el azok a gyerekek, akik a COVID miatt nem járhattak iskolába (kattints a szövegre)

*5 Hátrányok az oktatásból való kiszorulás miatt és a magániskolába járók előnyei:
Iskolás korú gyerekek tömegei maradtak ki az oktatásból a karantén idején (kattints a szövegre)

*6 A digitális analfabetizmus és a digitális transzformáció előnyei:
A magyar oktatási rendszer hegymenetben futott neki a digitális átállásnak, és meg is látszott az eredménye (kattints a szövegre)

*7 Romlott a gyerekek látása a karantén alatt egy Hong Kongi kutatás szerint:
Romlott a gyerekek látása a karantén alatt (kattints a szövegre)